A Rákóczi Szövetség október 23-i Diákutaztatási Programjának keretében 2019. október 25-én reggel indultunk útra az iskolánk elől, hogy a felvidéki Ipolyságon, az ottani Szondy György Gimnázium tanulóival együtt ünnepeljünk. A Honti Múzeumnál találkoztunk Erdősi Gábor tanár úrral és az iskola 15 diákjával. Az ünneplés formájául azt választottuk, hogy közösen megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferenc emléktábláját a Honti Múzeum falán, és megemlékeztünk szabadságharcainkról, így az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról is.
A fogadó iskola diákjaival való együtt ünneplést követően átadtuk ajándékainkat, és meg is látogattuk a Szondy György Gimnáziumot.
A búcsút követően tovább utaztunk a bányavárosok vidékére, hogy megismerkedjünk Besztercebánya és Selmecbánya nevezetességeivel. Miért is választottuk úti célul ezt a két várost? Érdekes, hogy sokszor mennyire vágyunk arra, hogy számunkra ismeretlen, külföldi tájakat ismerjünk meg, aztán a fél világot beutazva döbbenünk rá, vannak még rejtett kincsek, (újra)felfedezésre váró helyek tőlünk egy karnyújtásnyira is. Városok, várak, látnivalók, amelyekkel kapcsolatban csak diákkori földrajz- és történelemóráinknak köszönhetően dereng valami, és amelyekre felnőttként újra rábukkanunk, rácsodálkozunk. Ezért is esett a választásunk a történelem órákon tanult egykori királyi bányavárosokra, közülük is Besztercebányára és Selmecbányára. Selmecbányát ezen kívül abból az okból is választottuk, mert faipari szakgimnáziumként fontos tartjuk a faipari képzés hagyományainak az ápolását is, és itt, Selmecbányán jött létre az 1700-as években a világ első műszaki akadémiája, amely a magyarországi faipari oktatás bölcsője volt.
Az oktatási intézményt az első világháború utáni határváltozások miatt költöztették át Sopronba, ahol napjainkban is iskolánk számos diákja tanul faipari mérnöknek. Selmecbányához viszonylag közel esik Besztercebánya, így megkíséreltük egy napon mindkét egykori királyi bányaváros főbb látnivalóit megtekinteni.Először a távolabbi úti célunkba, Besztercebányára utaztunk, hogy biztosan legyen elég időnk megnézni a Felvidék egyik legszebb fekvésű városát.
Odaérkezve először a város egyik fő látványosságát, a várat tekintettük meg, melyben egykor a réz- valamint ezüstbányászatból származó királyi jövedelmeket őrizték. Az eredeti várfalaknak mintegy negyede maradt fenn, három bástyával tagolva, melyek látványa a külső oldaluk felől nagyon impozáns volt. Megnéztük az egykori vár részét képező késő gótikus Mátyás-házat, ahol egykor maga Mátyás király is megszállt a városban jártakor, a reneszánsz Óvárosházát és a középkori templomokat is: a gótikus Mária-templomot vagy más néven „német” templomot, a Szent kereszt vagy más néven „szlovák” templomot, és a még a XII. században épült plébániatemplomot a kaputoronnyal, mely utóbbiban ma már a Barbacan kávéház és étterem üzemel. A város régi, középkori központjának megtekintése után a hosszan elnyúló felújított főtéren sétálgattunk, melyet sokan egész Szlovákia legszebb főterének tartanak. Megnéztük a főteret díszítő, 1709-ben készült Mária-szobrot, a szökőkutat és a teret körülvevő szebbnél szebb nemesi és polgári házakat, melyek közül is kiemelkedik a késő reneszánsz stílusú Thurzó-palota és a loggiával díszített Beniczky-ház, a kamaragrófok egykori székháza. Megtekintettük az 1567-ben épült óratornyot is, amely szabad szemmel is láthatóan körülbelül egy méterrel megdőlt. Reméljük, egy más alkalommal lesz időnk fel is menni a toronyba, hogy a magasból gyönyörködhessünk a kilátásban, a város látványában.
…Besztercebányáról Selmecbányára utaztunk tovább, mely viszontagságos történelme ellenére szerencsére napjainkra sem veszített semmit szépségéből. Már a városba érkezésünk is varázslatos volt, a kacskaringós utakon buszozás után egyszer csak elénk tárult a ma már csak közel tízezer lakosú, színes épületekkel, hangulatos zegzugos utcákkal teli városka, ahol a középkorban évszázadokon át a térség legfontosabb ezüst- és aranybányái voltak.
…Selmecbányai sétánk kiindulópontjának a történelmi városközpontban lévő Szentháromság teret választottuk, melynek jellegét elsősorban a városháza és a Szent Katalin templom határozzák meg. A térről az Újvári (Novozámecká) utcán keresztül Selmecbánya talán legismertebb jelképéhez, az Újvár vagy Leányvár felé vettük az irányt. A város fölé emelkedő reneszánsz őrtornyot a 16. század közepén emelték a környék törökellenes védműrendszerének legjelentősebb építményeként. A várban megtekintettük a török időket idéző kiállítást, melyben különösen a korabeli fegyverek ragadták meg a diákok képzeletét. A vár felső szintjéről csodálatos kilátásban volt részünk, hiszen ahogy a vár is látható szinte a város minden pontjáról, úgy a teljes város is belátható volt innen. Rövid pihenő után az Óvár irányába indultunk tovább az Andrej Sládkovič utcán lefelé sétálva. Ahogy lefelé haladtunk, elénk tárult a város lélegzetelállító panorámája. Egyszer csak egy bányászjelvénnyel díszített, tornyos, reneszánsz-barokk épülethez, a Kopogó-toronyhoz (Klopačka) értünk. A Kopogó neve onnan ered, hogy egykor a tornyában felfüggesztett keményfa deszkára mért kalapácsütésekkel jelezték a bányászoknak a munka, a műszak kezdetét. Az ütések hangja a város bányajáratainak köszönhetően mindenhová elhallatszott, és ez a hang hozzátartozott a mindennapjaikhoz. Ahogy tovább sétáltunk, hamarosan a főutcára jutottunk vissza, a Városházához. Innen lépcsőn mentünk föl az Óvárhoz, melyet egy háromhajós templomból alakítottak át a XVI. században, amint a városlakók értesültek a törökök érkezéséről. Az Óvártól a városháza mögötti Szentháromság térre sétáltunk le, amelyet a 16. században alakítottak ki. A teret gyönyörű házak szegélyezik, amelyek korábban a város tehetős polgárainak és a bányászatból megvagyonosodott vállalkozóinak otthonául szolgáltak. Itt helyezkednek el azok az épületek is, amelyekben a XIX. század végéig az akadémiai oktatás folyt, és itt található az az evangélikus líceum is, ahol Petőfi az 1838/1839-es tanévben tanult. A tér közepén áll a grandiózus Szentháromság-szobor, amit a pestis elmúlása miatt érzett hálából emeltek a 18. század elején. Megtekintettük a Városháza épületének különlegességét, az óratornyot is, melyen a szokásostól eltérően a kismutató jelzi a perceket, míg a nagymutató az órákat. Miután körbejártuk és megcsodáltuk a hangulatos teret, kis pihenőt tartottunk. Ezután végig sétáltunk a völgyet követve lefelé futó főutcán, a város korzóján, amely tele van hangulatos kávézókkal, éttermekkel és szállókkal. Különlegessége az északi oldalán kialakított, megmagasított járda, a Terasz, amelyen lesétálva tértünk vissza a buszunkhoz, a városszéli Billa áruház parkolójába.
…Sajnos több látnivaló megtekintésére már nem maradt időnk, mert indulnunk kellett haza, pedig jó lett volna még megnézni legalább az egykori selmeci Akadémia palotáit a botanikus kertben. Sebaj, legközelebb, ha újra eljutunk ebbe a hangulatos, hegyoldalakra épült városkába, lesz még felfedezésre váró látnivaló bőven!
Délután 17 órakor indultunk el vissza Budapestre, az iskolánkhoz, ahová a késő esti órákban érkeztünk meg. Rövid búcsút követően mindenki fáradtan, de élményekben gazdagon indult el haza.
