Házirend
A házirend az iskolai élet tanulókra vonatkozó szabályainak alapdokumentuma, melynek hatálya kiterjed az iskola minden nappali képzésben részesülő tanulójára, és az abban foglaltak betartása az iskola minden tanulójára és dolgozójára nézve kötelező érvényű.
1.Tanulói kötelességek teljesítésének rendje
A tanuló köteles…
- 1.1.
Az iskola helyiségeiben és területén, valamint az iskola által szervezett megmozdulásokon ápoltan és tisztán megjelenni, fegyelmezetten és udvariasan viselkedni tanáraival, társaival és az iskola dolgozóival.
1.2.A diákigazolványt és az ellenőrző könyvet magánál tartani, kérésre belépéskor felmutatni. Az ellenőrző könyvben szereplő adatokat és egyéb értesítéseket a gondviselővel aláíratni (3 ellenőrzőkönyv-hiány után a következő fegyelmező fokozat jár).
1.3.A számára kijelölt feladatokat, az általa vállalt megbízásokat maradéktalanul, felelősséggel elvégezni.
1.4.A tanítási órán és a szünetekben rendben tartani környezetét, hetesként gondoskodni a tábla tisztántartásáról, krétáról és a szaktanár egyéb az órával kapcsolatos kívánalmairól; valamint szükség esetén értesíteni az ügyeletes vezetőt a szaktanár távolmaradásáról.
1.5.Az iskolai hagyományoknak megfelelően (külön forgatókönyv szerint) részt venni az iskolai rendezvények (szalagavató bál, gólyabál, ballagás, iskolai ünnepélyek, és egyéb rendezvények) szervezésében, megrendezésében.
1.6.A tanítási órákon az előírt felszereléssel, felkészülve, pontosan megjelenni.
1.7.A testnevelési és műhelygyakorlati órák speciális felszerelését magával hozni, s az ezen órák utáni tisztálkodási követelményeknek eleget tenni.
1.8.Az iskola berendezési tárgyaival, taneszközeivel rendeltetésszerűen bánni, ezekért anyagi felelősséget vállalni.
1.9.Az iskolai ünnepélyeken és vizsgákon (állami ünnepeken és belső rendezvényeken) köteles az alábbi ünnepi öltözékben megjelenni:
- sötét, (lehetőleg szövet-) nadrág, szoknya,
- fehér ing, blúz,
- az érettségin és szakmai vizsgán nyakkendő.
Ennek elmulasztása esetén a tanuló nem vehet részt az ünnepélyen, ezért igazolatlan órát kap. Ha a tanuló többször nem alkalmazkodik az iskolai hagyományokhoz és az ünnepélyen nem az előírt öltözékben jelenik meg, igazgatói intésben részesül.
1.10.Az iskola területén, valamint az iskolai rendezvényeken, programokon tilos az alábbiak bármelyike:
Tiltott önkényuralmi jelkép viselése a felsőruházat bármely részén, bármely formában (akár eredetiben, akár stilizáltan, akár valamely történelmi személy vagy közszereplő ábrázolásának részeként).
Törvényellenes magatartásra (például erőszakra, kirekesztésre, gyűlöletkeltésre, kábítószer-használatra stb.) buzdító vagy utaló ábrák, jelképek vagy – bármely nyelvű – felirat viselése a felsőruházat bármely részén.
Minden társadalmi, etnikai, vallási csoport alkotmányos jogait sértő ábra, jelkép vagy felirat látható viselete.
Veszélyes és tiltott (például fegyvernek minősülő) tárgyakat az iskolába behozni tilos. Az iskolai felszereléshez nem tartozó eszközöket, értéktárgyakat vagy nagyobb összeget magánál tartani a tanulónak nem ajánlatos. Ezen eszközökkel a tanítási óra zavarása tilos.
Az értéktárgyakért és a pénzért az iskola anyagi felelősséget nem tud vállalni. Indokolt esetben a tanítás alatti megőrzésről az iskola gondoskodik (pénztárban megőrzi).
1.12.Szigorúan tilos tanítási időben, az iskola egész területén, iskola által szervezett rendezvényeken (kirándulás, tanulmányút, szakmai gyakorlat, színházlátogatás stb.) a szervezetre káros élvezeti cikkek, pl. dohányáru, alkohol, kábítószer fogyasztása, az iskola épületébe történő behozatala, forgalmazása. Amennyiben valaki ezt a vétséget elköveti, automatikusan a súlyos fegyelmi vétségért járó büntetési fokozatot kapja. Többszörös visszaesés esetén a tanuló ellen fegyelmi eljárást kezdeményezünk.
Iskolán belül a szervezetre káros élvezeti cikkeket árusító illetve terjesztő személlyel szemben törvényes eszközökhöz nyúlunk.
1.13.Baleset, idegen személy illetve közveszély észlelése esetén a tanuló köteles a tényt azonnal jelenteni tanárának, vagy a közelben tartózkodó iskolai dolgozónak;
1.14.A tanulók testi épségére, egészségére vonatkozó előírások, iskolai védő-óvó rendszabályok betartása minden tanulónak és iskolai dolgozónak kötelező.
- 1.14.1.
A tanév első napján az iskola minden tanulójának általános munkavédelmi oktatáson kell részt venni. Ennek tényét és az ott hallottak tudomásulvételét a tanuló aláírásával köteles igazolni.
1.14.2.A tanév első tanműhelyi foglalkozásának kezdetén minden tanuló a tanműhelyre vonatkozó speciális munkavédelmi oktatáson köteles részt venni. Ennek tényét és az ott hallottak tudomásulvételét aláírásával igazolja. Az oktatás szervezéséért a gyakorlati oktatásvezető (műhelyfőnök) a felelős.
1.14.3.A tanulók munkavédelmi oktatása az alábbi témákra terjed ki:
- a biztonságos közlekedés;
- a biztonságos munkavégzés;
- az eszközök és felszerelések használatának;
- az általános viselkedés szabályainak;
- a biztonsági, illetve figyelmeztető szín- és alakjelek;
- a baleset esetén szükséges teendők ismerete.
2.Iskolai munkarend
2.1.A tanítási órák és a szünetek rendje
| 1. óra | 745–830 | 8. óra | 1430–1510 |
| 2. óra | 840–925 | 9. óra | 1515–1555 |
| 3. óra | 940–1025 | 10. óra | 1600–1640 |
| 4. óra | 1035–1120 | 11. óra | 1645–1725 |
| 5. óra | 1130–1215 | 12. óra | 1730–1810 |
| 6. óra | 1235–1320 | 13. óra | 1815–1855 |
| 7. óra | 1330–1415 | 14. óra | 1900–1940 |
| 15. óra | 1945–2025 |
A délelőtti órák 45 percesek, a délutániak 40 percesek. A szünetek hosszát a fenti táblázat mutatja.
A tanítási órák előtt 10 perccel ajánlatos megérkezni. 725-ig nem lehet a tantermekbe és az emeletre felmenni, de 7 órától az aulában lehet várakozni.
2.1.1.A csöngetési rend az iskolavezetés döntése alapján alkalomszerűen más lehet, erről az iskolarádión keresztül, illetve a hirdetőtáblán tájékoztatják a tanulókat.
2.1.2.A műhelyfoglalkozások órái és szünetei a gyakorlati munkavégzés rendjéhez igazodnak.
2.1.3.Az órák közötti szünet igénybevétele, a csengetési rend betartása a tanuló és a tanár alapvető joga és kötelessége.
2.2.Távozás
2.2.1.A tanulók tanítási időben kilépővel, vagy csak szülői illetve tanári kísérettel hagyhatják el az iskola területét. Tanítás alatt kilépő cédulát a titkárságon, gyakorlati foglalkozás alatt a műhelytitkárságon állítanak ki.
2.2.2.Kiskorú tanuló tanítási időben csak szülői kikérővel hagyhatja el az iskolát. Rosszullét esetén értesítjük a szülőt. Csak az ő engedélyével vagy kíséretével hagyhatja el az iskolát a tanuló. Kollégista esetén a kollégiumot értesítjük. Rendkívüli rosszullét esetén a mentőket hívjuk ki, a szülő egyidejű értesítése mellett.
2.2.3.Nagykorú tanuló napközben az erre a célra rendszeresített fényképes kilépő-igazolványnak a portán történő leadásával, és a kilépés, valamint a visszaérkezés időpontjának kilépő könyvben történő regisztrálásával hagyhatja el az iskolát.
2.2.4.Az iskola területére be-, illetve onnan kilépni – rendkívüli eseteket (pl. tűzriadó) kivéve – csak a főkapun szabad.
2.3.Késés, hiányzás, felmentés, távollét igazolási rendje
2.3.1.A tanítási órák és műhelygyakorlatok látogatása kötelező, a mulasztást az osztályfőnöknél kell igazolni. Igazolást a mulasztást követő 8 napig lehet az osztályfőnöknek bemutatni.
2.3.2.Egy tanítási évben a szülő (gondviselő) 3 alkalommal, összesen 3 napot igazolhat.
2.3.3.Indokolt esetben az osztályfőnök és az igazgató igazolhat.
2.3.4.Rendkívüli távolmaradásra engedélyt az osztályfőnök javaslata alapján a szülő (gondviselő), nagykorú tanuló esetén a tanuló előzetes kérelmére az igazgató ad.
2.3.5.Elfoglaltság nélkül az iskolában tartózkodó tanulók a tanítás alatt az aulában vagy a könyvtárban tölthetik el idejüket.
2.3.6.Ha a tanuló a tanórai foglalkozás kezdetére nem érkezik meg, késik, amit igazolnia kell. A késés igazolása a mulasztások igazolásával megegyezően történik. Amennyiben a tanuló nem igazolja késését, úgy az igazolatlan távollétnek minősül. A késések időtartamát összeadjuk, s amennyiben az idő eléri a 45 percet, az igazolástól függően a késések igazolt vagy igazolatlan órának minősülnek. A későt nem lehet a tanítási óráról kizárni.
2.3.7.A testnevelés óráról felmentést a szaktanár – a bemutatott iskolaorvosi, ennek hiányában átmenetileg a szakorvosi vélemény, rendkívüli esetben szülői igazolás alapján – köteles adni.
2.3.8.Felmentett tanuló csak szaktanári engedéllyel maradhat távol a testnevelés óráról.
2.3.9.A hiányzás első napján a szülőktől telefonon kérünk bejelentést a +36(1)369-6241-es, a +36(1)369-5029-es vagy a +36(1)369-6011-es telefonszámon.
2.3.10.A hiányzások igazolásának elmulasztása az idevonatkozó rendelkezésekben előírt következményeket vonja maga után. Ld. az 1. számú mellékletet!
3.A tanulói jogok gyakorlásának szabályai
3.1.A tanulónak jogai gyakorlására, a beiratkozás napjától (tanulmányaikat első ízben megkezdők esetében a tanév első napjától) van lehetősége. Jogainak érvényesítése egyéni és csoportos formában történhet.
3.2.A tanulót a tanóráról fegyelmezési céllal kiküldeni nem lehet, ám amennyiben zavarja a többiek munkáját, legfeljebb 5 percre ki lehet küldeni, de a hiányzását nem lehet beírni.
3.3.A tanuló kérdésével, véleményével, panaszával, javaslatával fordulhat az iskola belső jogorvoslati fórumaihoz, úgymint:
- az osztályfőnökéhez,
- az iskolavezetés tagjaihoz,
- a DÖNT-höz,
- alkalomszerűen a DMS-tanárhoz (a DMSP-hez),
- az iskolaorvoshoz, az iskolapszichológushoz, az ifjúságvédelmi felelősökhöz a fogadóórák és a rendelési idő alatt. (Nevüket és elérhetőségüket a tanév kezdetén, szeptember 15-éig hozzuk nyilvánosságra a hivatalos hirdetőtáblán.)
Írásbeli megkeresés esetén a tanuló a titkárságon leadott levelére 15 napon belül érdemleges választ kap.
3.4.A véleménynyilvánítás hivatalos fórumai:
- az igazgatói fogadó óra,
- az osztályfőnöki óra,
- a DÖNT gyűlés,
- a Diákközgyűlés.
Véleménynyilvánításkor mindig ügyelni kell mások emberi jogainak, méltóságának tiszteletben tartására.
3.5.Az iskola alapdokumentumait (Nevelési terv, Pedagógiai program, Szervezeti és működési szabályzat, Intézményi minőségirányítási program, Házirend stb.) az iskolai könyvtárban, nyitvatartási időben bármikor meg lehet tekinteni.
3.6.Az oktatási intézmények működéséhez kapcsolódó jogszabályok megtekintésére az iskola titkárságán (az iskolatitkárnál) van lehetőség.
3.7.Az iskola diákszervezete a DÖNT. A diákönkormányzat vezető testülete az osztályok képviselőiből áll, élén a 3 tagú vezetőséggel. A diákmunkát segítő pedagógus (DMSP) segítségével élnek törvény adta jogaikkal. Jogkörüket, feladataikat, szervezeti szabályzatukat részletesen az iskolai SzMSz tartalmazza.
3.7.1.A DÖNT véleményezési jogának biztosítása a tanulók nagyobb csoportját érintő kérdésekre vonatkozik, amely az érintett tanulók létszámának legalább 30%-a.
3.7.2.A DÖNT véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet az iskola működésével és a tanulókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ennek formája a testületi ülés, amelyet a felvetett kérdés, téma megbeszélésre hívnak össze, s véleményüket szavazással hozzák meg. Többségi döntésük írásba foglalása esetén a 3 tagú vezetőség egyik tagja aláírásával igazolja a megbeszélés, tárgyalás eredményét. A véleménykérés, az egyetértés konkrét eseteit a közoktatási törvény tartalmazza.
3.7.3.A tanulók nagyobb közösségének speciális esetekben 1 évfolyamnyi tanulót tekintünk.
3.8.A tanulók – következő évre vonatkozó – tantárgyválasztási jogukkal az adott tanévben május 20-ig, a leendő 9. évfolyamosok a beiratkozás napján írásban bejelentve élhetnek, a bejelentő levelet kiskorú tanuló esetében a szülő (gondviselő) is aláírja.
3.8.1.Módosítási kérelmet az adott tanév utolsó tanítási napjáig nyújthatnak be az iskola igazgatójának írásban, a gondviselő aláírásával együtt.
3.8.2.Az iskola a következő évben választható tantárgyak listáját az adott tanévben április 15-ig teszi közzé.
3.8.3.Az óratervek a tanév során megtekinthetőek az iskolai Pedagógiai programban.
3.8.4.A jelentkezési határidő előtt konzultálni lehet az iskolavezetés tagjaival, illetve az osztályfőnökkel.
3.8.5.Az iskolavezetés az igényektől függően határozza meg a következő évi tantárgyfelosztás rendjét.
3.9.Az arra rászoruló tanulók ingyenes vagy kedvezményes étkezési, tanszerellátási, illetve a költségtérítések alól mentesítési, halasztási, részletfizetési kérelmeket adhatnak be.
3.9.1.A kérvényeket minden esetben írásban, az iskola titkárságán kell leadni.
3.9.2.A kérvények leadási határideje: augusztus 25.–szeptember 10. Szükség esetén bármikor beadható kérvény.
3.9.3.Az iskolával tanulói jogviszonyban álló, iskolarendszerű képzésben résztvevő tanulók közül a mindenkori törvényi előírásban foglaltaknak megfelelően (2004. CXXXV. törvény 3. számú mellékletének 20. d) pontja szerint a 2005–2006-os tanévtől kezdve) a 2. szakképzés csak a sajátos nevelési igényű, hátrányos helyzetű tanulóknak ingyenes, ezért egyeseknek tandíjat kell fizetniük.
3.9.4.A tandíjfizetési kötelezettségről a felvételkor, illetve a beiratkozáskor vagy az azokról szóló értesítés keretében az iskola a tanulót értesíti, feltüntetve a tandíj mértékét, a fizetés módját, illetve az azzal kapcsolatos egyéb tudnivalókat.
3.9.5.A tandíj összegét az igazgató állapítja meg a gazdasági vezető előterjesztése alapján, legkésőbb a tanév kezdete előtt 30 nappal.
3.9.6.A tandíj mértékének egyedi és egyszeri méltányossági alapon való mérséklése iránt az igazgatóhoz kellő indoklással ellátott kérvény nyújtható be augusztus 15-ig, amiről az igazgató szeptember 1-ig döntést hoz. A döntés előkészítésében részt vesz:
- az illetékes igazgatóhelyettes,
- az ifjúságvédelmi felelős,
- a diákönkormányzat vezetője,
- a gazdasági vezető.
A döntés ellen a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül az iskolaszékhez lehet fellebbezni.
3.9.7.A 3.9.6. pontban foglaltaknak megfelelően fizetési haladék is kérvényezhető, de csak a teljes tandíját kifizetett tanuló osztályozható, illetve vizsgáztatható.
3.9.8.A tandíj befizetését a gazdasági iroda igazolja a tandíjköteles tanulók listája alapján. Az ebből vagy ennek hiányából adódó feladatokat az osztályfőnök végzi, a tanügy-igazgatási előadó koordinálása alapján, illetve készíti elő és terjeszti fel aláírásra az arra illetékesnek.
3.9.9.Azt a tandíjköteles tanulót, aki éves tandíjának legalább 50%-át a tanév 30. napjáig nem fizeti be, illetve aki éves tandíjának teljes összegét március 1-ig nem fizeti be, a tanulók sorából 15 napon belül törölni kell (erre az igazgató jogosult, az illetékes iskolatitkár és az osztályfőnök előterjesztése alapján).
3.9.10.Az iskolában minden tanuló kedvezményben részesül ebédbefizetéskor. Az étkezési térítési díjat az 5/1997. (II. 14.) sz. fővárosi közgyűlési rendelet alapján határozza meg a gazdasági hivatal. Az étkezésről való lemondást a tárgynap előtt legalább két nappal kell jelezni.
3.9.11.Nehéz anyagi helyzetbe kerülő tanuló egy tanítási évben két alkalommal fordulhat a Diákszociális Alaphoz rendkívüli segélyért.
3.9.12.A kérelmezés módja:
Az osztályfőnöktől kell kérni adatlapot, melyet kitöltve és egy kérelemmel kiegészítve kell az osztályfőnöknek visszahozni. Az osztályfőnök véleményezéssel együtt eljuttatja a kérvényt és az adatlapot a Döntőbizottsághoz (szeptember 10-ig ill. május 10-ig).
3.9.13.A kérelmezés ideje:
Egy tanévben két alkalommal, szeptember és május hónapban lehet a Diákszociális Alapból segélyt kérni:
- szeptember 1-től 10-ig,
- május 1-től 10-ig.
3.9.14.Korlátozó tényezők:
egy tanuló csak egyszer részesülhet segélyben, ettől a szabálytól rendkívüli esetben el lehet térni.
Segélyben nem részesülhet az a tanuló, aki:
- komolyabb fegyelmi vétséget követ el,
- igazolatlan órái miatt osztályozó vizsgát köteles tenni.
3.9.15.A Diákszociális Alap működési rendjét részletesen a Házirend 2. számú melléklete tartalmazza.
3.10.A tankönyvtámogatás elosztásának rendje
3.10.1.A tankönyvtámogatás aktuálisan rendelkezésre bocsátott összegének tanulók közötti elosztását a hatályos jogi előírások betartásával kell megvalósítani.
3.10.2.A tankönyvtámogatás szétosztásánál az alábbi kategóriák különülnek el:
- ingyenes tankönyvellátás,
- emelt összegű tankönyvtámogatás,
- tankönyvtámogatás.
3.10.3.Ingyenes tankönyvellátás illeti meg azokat, akik számára ezt jogszabály írja elő.
3.10.4.Ingyenes tankönyvellátás adható azoknak, akik számára ezt az erre irányuló kérelem illetve igazolások és osztályfőnöki javaslat alapján az aktuálisan rendelkezésre álló összeg figyelembevételével a területért felelős igazgatóhelyettesből és az ifjúságvédelmi felelősökből álló bizottság szótöbbséggel megállapítja.
3.10.5.Az emelt összegű tankönyvtámogatás összege lehetőség szerint a tanulócsoportonként megállapított tankönyvtámogatás összegének kétszerese, de minimum a tankönyvek árának fele, és azokat illeti meg, akik számára ezt az erre irányuló kérelem, illetve igazolások és osztályfőnöki javaslat alapján az aktuálisan rendelkezésre álló összeg figyelembevételével a területért felelős igazgatóhelyettesből és az ifjúságvédelmi felelősökből álló bizottság szótöbbséggel megállapítja.
3.10.6.Az aktuálisan rendelkezésre álló összeg függvényében tankönyvtámogatás illet meg minden tankönyvet vásárló nappali tagozatos, tandíjmentes diákot az általa vásárolt tankönyvek árának arányában, amennyiben az ingyenes tankönyvellátás és az emelt összegű tankönyvtámogatás kiosztása után erre még fedezet van.
3.10.7.A szociális kérelem alapján megítélhető ingyenes tankönyvellátásra, az emelt összegű tankönyvtámogatásra, valamint a tankönyvtámogatásra fordítható összegek arányáról az igények és a rendelkezésre álló keretek függvényében, a területért felelős igazgatóhelyettesből és az ifjúságvédelmi felelősökből álló bizottság javaslata alapján a nevelőtestület dönt.
3.11.A tankönyvkölcsönzés szabályozása
3.11.1.A kapott, kölcsönzött iskolai tulajdonú tankönyvek használati ideje:
„Ha az iskola a normatív kedvezmény biztosítását tankönyvkölcsönzéssel oldja meg, a tankönyvet addig az időpontig kell a tanuló részére biztosítani, ameddig az adott tantárgyból a helyi tanterv alapján a felkészítés folyik, illetve ha az adott tantárgyból vizsgát lehet, vagy kell tenni, a tanulói jogviszony fennállása alatt.”
(2007. évi XCVIII. Tpr. Tv 4. § (8) bekezdés).
3.11.2.Kártérítés iskolai tulajdonú tankönyv esetén:
Meg kell téríteni a tankönyv árát:
- ha elveszik,
- megrongálódik.
Nem kell megtéríteni a tankönyv árát:
- tankönyv, munkatankönyv rendeltetésszerű használatából származó értékcsökkenés esetén.
3.11.3.Kártérítés
A tanuló a támogatásként kapott ingyenes tankönyvet (tartós tankönyvet, oktatási segédanyagot stb., továbbiakban tankönyv) köteles megőrizni és rendeltetésszerűen használni. Ebből fakadóan elvárható tőle, hogy az általa használt tankönyv tanulmányai befejezéséig használható állapotban legyen. Az elhasználódás mértékének és indokoltságának megállapítása a könyvtáros feladata. Vitás esetben az igazgató szava a döntő.
Abban az esetben, ha az elhasználódás mértéke a megengedettnél indokolatlanul nagyobb, a tanulónak a tankönyv átvételekor érvényes vételárának megfelelő hányadát kell kifizetnie:
- az első év végén a tankönyv árának 75%-át,
- a második év végén a tankönyv árának 50%-át,
- a harmadik év végén a tankönyv árának 25%-át.
Tényleges használat alatt azt értjük, hogy a könyvet rendszeresen, a tanórai felkészüléshez használja a támogatott tanuló. Ha pl. valaki az első évfolyamos magyar irodalmi szöveggyűjteményét az első évben használta, és utána magánál tartja, mert egy későbbi vizsgához az szükséges, az egy évnyi tényleges használatnak minősül.
3.12.Tanuló által előállított termék, dolog, alkotás vagyoni jogára vonatkozó díjazás szabályai
3.12.1.Az iskola vállalkozási formában termelő munkát nem végez. Amennyiben ilyenre valamilyen speciális okból sor kerülne, úgy a tanuló, a termék kalkulációjában szereplő munkabér mint számítási alap szerint, a végzett munka arányában juttatásra jogosult.
3.12.2.Amennyiben a tanuló tanmenet szerinti feladatvégzés során olyan művelet végrehajtásában vesz részt, amiben szereplő anyagból készült végterméket az iskola értékesíti, vagy pl. géphasználati díjat számol el bizonyos technológiai lépés elvégzéséért, ezért a tanulót anyagi juttatás nem illeti meg.
3.12.3.Témaköri gyakorló munka esetén az elkészült munkadarabért a tanulónak, amennyiben azt szeretné megvásárolni, csak az alap- és segédanyagköltséget kell megtérítenie.
3.12.4.Amennyiben a tanuló nem kívánja megvenni témaköri gyakorlómunkáját, úgy a tárgy tulajdonjoga az iskolára száll.
3.12.5.Végzős tanuló vizsgaremekének megvétele is hasonló alapelv szerint történik, kivéve, ha a tanuló saját maga szerezte be a szükséges faanyagot és segédanyagot.
3.13.A sajátos nevelési igényű tanulót, aki tanulási nehézségekkel küzd, esetleg részképesség-zavar gátolja tanulmányi előmenetelét, a nevelési tanácsadó szakértői véleménye alapján az igazgató mentesítheti egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól, a gyakorlati képzés kivételével.
3.13.1.Ha a tanulót egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből mentesítik az értékelés és minősítés alól, az iskola egyéni foglalkozást szervez részére.
3.13.2.A tantárgyi felmentés kérvényezésének eljárási rendje.
3.13.2.1.A szaktanár figyelmeztetése alapján a szülő (gondviselő) a Nevelési Tanácsadóhoz fordul gyermeke problémájának kivizsgálásáért.
3.13.2.2.A vizsgálati eredményt, a szakértői véleményt a Nevelési Tanácsadó elküldi a szülőnek és az iskolának.
3.13.2.3.A szülő írásban kérvényezi az iskola igazgatójától gyermekének felmentését.
3.13.2.4.Az iskola igazgatója a szakértői vélemény alapján, a lehetőségeket figyelembe véve dönt a felmentésről.
3.13.2.5.Az igazgató döntéséről (határozatáról) írásban tájékoztatja az érintetteket.
3.14.A közoktatásról szóló törvény alapján a szülő az iskola döntése ellen a tudomására jutásától számított 15 napon belül a gyermeke érdekében eljárást indíthat. A tanulmányi eredmény értékelésének megkérdőjelezése esetén a szülő kérheti, hogy gyermeke független vizsgabizottság előtt tehessen vizsgát annak érdekében, hogy iskolán kívül méresse meg tudását. Ez az alábbiak szerint történhet.
3.14.1.A független vizsgabizottság előtt letehető, tanulmányok alatti vizsgát az OKÉV, a szakmai-elméleti és szakmai-gyakorlati vizsgát az NSZI szervezi.
3.14.2.A tanuló, kiskorú tanuló esetén szülője aláírásával, a félév illetve a szorgalmi idő utolsó napját megelőző 30. napig jelezheti írásban az iskola igazgatójának, hogy független vizsgabizottság előtt kíván számot adni tudásáról. A bejelentésben meg kell jelölni, hogy milyen tantárgyból kíván vizsgát tenni.
3.14.3.A kérvényt az iskola igazgatójának kell benyújtani, aki 5 napon belül továbbítja a vizsgáztatásra kijelölt intézménynek, amelyik az első félév, illetve a szorgalmi idő utolsó hetében szervezi meg a vizsgát.
3.14.4.Az év végi jegy ismeretében már csak a bizonyítvány átvételét követő 15 napon belül kérheti, hogy javítóvizsgát független vizsgabizottság előtt tehessen.
4.Az iskola létesítményeinek, helyiségeinek használati rendje
4.1.Teremhasználati rend
4.1.1.Az osztályok a tanév elején kijelölt tantermekben tartózkodhatnak a tanítási idő alatt, az órarend beosztását is figyelembe véve. Az osztályterem rendjének, tisztaságának fenntartásában teljes felelősség terheli az osztályt, az osztályfőnököt és a szaktanárokat. Szünetben a hetes látja el az ügyeletesi teendőket, s bármilyen probléma, rendzavarás vagy rongálás esetén neki kell értesítenie a legközelebbi tanárt, vagy az iskola vezetőségét.
4.1.2.A tanterem dekorációja legyen kulturált, festése legyen összhangban a munkaegészségtan és munkalélektan elvárásaival.
4.1.3.Az osztálytermet reggel általában az első órát tartó szaktanár nyitja ki, s az utolsó tanítási óra után az utolsó órát tartó tanár zárja be. Az osztály saját termének kulcsa az osztályfőnök döntése alapján tanulónál is lehet, és ezt a terem kinyitására és bezárására a szaktanár helyett használhatja.
4.1.4.Tanítás után tanári felügyelet nélkül csak igazgatói engedéllyel lehet a tanteremben maradni.
4.2.Sajátos használatú termek, területek
4.2.1.Szaktantermek:
- számítástechnika-termek,
- nyelvi labor,
- tornaterem és létesítményei,
- rajzterem,
- kémia-, biológia-előadó,
- fizika-előadó,
- automatikalabor.
4.2.1.1.A szaktantermek speciális teremhasználati rend szerint működnek, amely a termekben van kifüggesztve.
4.2.1.2.A szakteremben csak szaktanárral együtt lehet benntartózkodni. Ez a tanórákra és a tanórán kívüli foglalkozásokra is vonatkozik. A tanórán kívüli elfoglaltságokról részletes tájékoztató található a központi hirdető táblán.
4.2.2.Műhely
4.2.2.1.A műhely termeiben, előadóiban speciális teremhasználati rend és munkavédelmi előírások érvényesülnek.
4.2.3.Sajátos használatú területek rendje
4.2.3.1.Irodák:
- tanulói ügyintézés a kiírt rend szerint.
4.2.3.2.Tanári szobák, szertárak:
- csak tanári felügyelettel léphet be tanuló.
4.2.3.3.Könyvtár:
- külön használati rend szerint.
4.2.3.4.Ebédlő:
- csak nyitvatartási időben.
4.2.3.5.Büfé:
- nyitva tartás szerint.
4.2.3.6.Udvar:
- sportolási célra, tanári felügyelet mellett egyéb más funkciója is lehet.
4.2.3.7.Aula:
- kötetlen szabadidő eltöltésére alkalmas.
4.2.3.8.Tárgyaló:
- hivatalos megbeszélések helyszíne.
4.2.3.9.Folyosói ruhatároló szekrények:
- kabátok, ruhák tárolására szolgálnak, kivéve a munkaruhát;
- rendeltetésszerű használatuk, zárva tartásuk a szeptemberi beosztás szerint kötelező;
- a lakatok beszerzéséért, a kulcsokért az osztályfőnök és az általa megbízott tanulók a felelősek;
- a nyitott szekrényekből eltűnő holmikért az iskola anyagi felelősséget nem vállal;
- a szándékos károkozást azonnal jelenteni kell az iskolavezetőség bármely tagjának, aki a jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően intézkedik (az iskola anyagi lehetőségeitől függő „szokásos értékhatárig” kártérítést fizet).
4.3.Hivatalos ügyek intézése.
| Igazgatói titkárság (004-es szoba) | naponta | 1215–1235 illetve 1415–1430 között |
| Titkárság II. (005-ös szoba) | naponta | 830–1600 óra között |
| Iskolaorvos (009-es szoba) | szerdánként | 900–1130 között Hétfő, péntek alkalmanként |
| Pszichológus (009-es szoba) | kéthetenként csütörtökön | 1430–1630 között |
| Könyvtár | H–Sz–P K–Cs | 830–1600 óra között 1100–1600 óra között |
A könyvtár működési rendjét részletesen az iskolai SzMSz tartalmazza.
A könyvtárból kikölcsönzött könyvekért az iskola dolgozói és a tanulók teljes anyagi felelősséggel tartoznak!
| Stúdió | H – Cs P | 730–1530 730 – 1430 |
| Ebédlő | Naponta | 1200–1430 zárás: 1445 |
| Büfé | H – Cs P | 700–1530 700–1330 |
Az iskola tanítási idő alatt reggel 7 órától este 8 óráig van nyitva.
Egyéb esetekben rendkívüli nyitvatartási rend érvényesül.
5.A tanórán kívüli elfoglaltságokkal kapcsolatos előírások
5.3.A korrepetálások, szakkörök, tanulószoba, sportfoglalkozások rendjét, időpontját minden tanév elején a hivatalos hirdetőtáblára függesztjük ki.
5.1.1.A tanulószobára jelentkezés határideje szeptember 10.a jelentkezést írásban kell leadni az osztályfőnöknek, aki azt a nevelési igazgatóhelyettesnek adja át.
5.1.2.A korrepetálásokra, szakkörökre, sportkörökre a részvételi szándékot a szaktanárnál kell jelezni. Megfelelő létszám (12–15 fő) esetén tudjuk indítani.
5.1.3.A korrepetálások és a szakkörök a tanítás után 15 perccel kezdődnek. Rendkívüli esetben megegyezés alapján ettől eltérő időpontban is lehet tartani.
5.2.A tanórán kívüli rendezvények tanári felügyelettel, az igazgató engedélyével tarthatók az iskolában.
5.3.A tanórán kívüli foglalkozásokon is kötelező betartani a Házirend szabályait.
5.4.Az iskolában – külön kérésre – igazgatói engedéllyel önköltséges foglalkozások is szervezhetők (tanfolyamok, egyedi érdeklődést kielégítő egyéb foglalkozások stb.)
5.5.Diákkörök szervezése: A DÖNT szeptember 20-ig tehet javaslatot az általuk szervezendő tevékenységre, amely igazgatói engedéllyel, a kijelölt helyen és meghatározott időben, megnevezett személy vezetésével folyhat.
5.5.1.Diákkör csak abban az esetben indítható, ha programja összhangban van az iskola nevelési elveivel, segíti a személyiség szabad kibontakozását és nem sérti a személyiségi jogokat.
5.5.2.A diákkörnek bárki tagja lehet.
5.5.3.Ha a diákkör működését költségvetési pénzből finanszírozzuk, akkor a működési rendje megegyezik más iskolai tanórán kívüli tevékenységek működési rendjével.
6.Fegyelmezési fokozatok
6.1.A házirend betartása minden tanuló kötelessége, megszegése esetén a tanuló az alábbi fegyelmező intézkedésben részesülhet:
- szóbeli figyelmeztetés (amit a szaktanár a naplóba bejegyez),
- (szaktanári) írásbeli figyelmeztetés,
- osztályfőnöki figyelmeztetés,
- osztályfőnöki intő,
- osztályfőnöki rovó,
- igazgatói intő,
- igazgatói rovó,
- fegyelmi eljárás indítása (rendkívüli fegyelemsértés esetén).
6.1.1.Fegyelmi eljárást kezdeményezhet:
- az osztályfőnök,
- a szaktanár (megbeszélve az osztályfőnökkel),
- a diák (önmaga ellen, érdekei védelmében),
- a diák gondviselője (a diák érdekinek védelmében),
- az iskolavezetőség bármely tagja.
6.1.2.Az érettségi utáni képzésben résztvevő tanulókra vonatkozó rendelkezéseket a Házirend 5. számú melléklete tartalmazza.
6.2.Amennyiben a tanuló szándékosan vagy minősített gondatlanságból az iskola vagy egy magánszemély vagyonában kárt okoz, azt köteles megtéríteni.
6.3.A tanuló, illetve kiskorú tanuló esetén a szülője vagy törvényes képviselője kezdeményezheti, hogy közvetítői eljárást szervezzen az iskola a fegyelmi eljárás elkerülése érdekében. A közvetítő eljárás részletes működési módját a Közvetítő eljárás működési rendje című szabályzat tartalmazza.
7.Az ösztöndíj odaítélésének a módja
7.1.Az iskola tanulói tanulmányi ösztöndíjban részesülhetnek az alábbi feltételekkel:
7.1.1.A félévi és év végi bizonyítvány alapján, tanulmányi átlag szerint két kategóriában:
- általában
- 4,3–4,6 és
4,7–5,00
kivéve 9.b és 9.c ahol további feltétel a jeles idegen nyelvi osztályzat. (Valamennyi tárgyat figyelembe véve.)
7.1.2.Magatartás alapján:
- ne legyen fegyelmi büntetése,
- magatartása jó vagy példás legyen,
- igazolatlan órája maximum 2 lehet.
7.2.Az ösztöndíjat a félévi eredmények alapján minden évben február 28-ig, az év végi eredmények alapján pedig a következő tanévben, szeptember 30-ig fizetjük ki, az iskolával tanulói jogviszonyban álló diákoknak.
7.3.A 9. évfolyamos tanulók csak az első tanév második félévében kaphatnak ösztöndíjat.
8.Előnyben részesítés sajátos helyzet esetén
8.1.A felvételi eljárás során az eredményeket 2 század pontosságig számoljuk ki. Ennek ellenére, ha pontazonosság alakul ki, akkor a rangsor elkészítésénél előnyben részesítjük a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat, ezt követően azt a jelentkezőt, aki budapesti lakóhelyű. Harmadsorban sajátos helyzetű tanulókat részesítünk előnyben. Sajátos helyzetű tanuló az, aki asztalos családi kötöttségekkel rendelkezik. Negyedsorban részesítjük előnyben azt a sajátos helyzetű tanulót, aki matematikából jobb eredményt ért el (pontazonosság esetén mind hozott pontoknál, mind az írásbeli eredményeiben).
8.2.Pontazonosság esetén az érintetteket értesítjük, hogy 48 órán belül igazolják sajátos helyzetüket.
9.Záró rendelkezések
9.1.A házirend személyi hatálya kiterjed:
- az iskolával tanulói jogviszonyban álló diákokra,
- az iskolában foglalkoztatott közalkalmazottakra.
9.2.A házirend területi hatálya kiterjed:
- az iskolai és iskolán kívüli, tanítási időben, illetve tanítási időn kívül szervezett iskolai programokra,
- az iskola, valamint az iskolán kívüli iskolai rendezvények területére.
9.3.A házirend hatálybalépése:
- A házirend, a Fenntartó jóváhagyásával lép hatályba és visszavonásig érvényes.
- A felülvizsgált házirend hatálybalépésével egyidejűleg érvényét veszti az előző házirend.
9.4.A házirend módosítása
9.4.1.A házirend módosítását kezdeményezheti:
- az iskolai diákönkormányzat,
- az iskola dolgozóinak nagyobb csoportja,
- a szülői szervezet.
9.4.2.A kezdeményezést és a javasolt módosítást a diákönkormányzathoz vagy az iskola igazgatójához kell beterjeszteni.
9.4.3.A házirend módosítási eljárása megegyezik megalkotásának szabályaival.
9.4.4.Iskolánkban minden év februárjában lehet a házirend felülvizsgálatát kezdeményezni.
9.5.A házirend közzététele, nyilvánosságának biztosítása
9.5.1.A házirend egy példányát az iskolába történő beiratkozáskor, illetve a házirendben történt érdemi változás esetén minden tanuló számára elérhetővé kell tenni.
9.5.2.A házirend egy-egy példánya megtekinthető:
- az iskola portáján,
- az iskola irattárában,
- az iskola könyvtárában,
- a tanári szobában,
- az iskola igazgatójánál,
- az osztályfőnököknél,
- a DMS-tanárnál,
- az SzMK vezetőjénél,
- az iskola honlapján.
9.5.3.A házirend főbb rendelkezéseit az osztályfőnököknek minden tanév elején meg kell beszélniük a tanulókkal az osztályfőnöki órán, a szülőkkel a szülői értekezleten.
9.5.4.A házirendről minden érintett további tájékoztatást kérhet az osztályfőnöktől fogadóórán, az iskola igazgatójától vagy helyettesétől előre egyeztetett időpontban.
Budapest, 2010. április 14.
Koronka Lajos
igazgató
10.Záradék
A Házirendet az iskola diákönkormányzata 2010. év április hó 15. napján tartott ülésén megtárgyalta.
Aláírásommal tanúsítom, hogy a diákönkormányzat egyetértési jogát jelen Házirend módosítása során, a jogszabályban meghatározott ügyekben gyakorolta, az abban foglaltakkal egyetértve annak elfogadását javasolta.
Neiser Ákos
a DÖNT vezetője
A Házirendet az SZMK (szülői szervezet) 2010. év április hó 14. napján tartott ülésén megtárgyalta.
Aláírásommal tanúsítom, hogy a szülői szervezet egyetértési jogát jelen Házirend módosítása során, a jogszabályban meghatározott ügyekben gyakorolta, az abban foglaltakkal egyetértve annak elfogadását javasolta.
Nagy Péterné
a szülői szervezet képviselője
A Házirendet az intézmény nevelőtestülete 2010. év április hó 14. napján tartott ülésén megtárgyalta, és a 21./2009-2010. számú határozatával elfogadta.
Horváth Henrietta
hitelesítő nevelőtestületi tag
Pauló Tamás
hitelesítő nevelőtestületi tag
A fenntartó értesítése a Házirendet jóváhagyó határozatról:
Mellékletek:
1. számú melléklet
A hiányzások következményei:
A hiányzások igazolásának elmulasztása az idevonatkozó rendelkezésekben előírt következményeket vonja maga után.
Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen
a közoktatási törvény 8. §-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott iskolai nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakaszában a kettőszázötven tanítási órát,
a közoktatási törvény 8. §-a (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszában az elméleti tanítási órák húsz százalékát,
egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát meghaladja és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető, a tanítási év végén nem osztályozható, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozóvizsgát tegyen. A nevelőtestület az osztályozóvizsga letételét akkor tagadhatja meg, ha az igazolatlan mulasztások száma meghaladja az igazolt mulasztások számát, és az iskola eleget tett a értesítési kötelezettségének. Ha a tanuló a tanítási év végén nem osztályozható, tanulmányait évfolyamismétléssel folytathatja. Ha a tanuló mulasztásainak száma már az első félév végére meghaladja a meghatározott mértéket, és emiatt teljesítménye nem volt érdemjeggyel értékelhető, félévkor osztályozóvizsgát kell tennie.
Ha a tanuló a távolmaradását nem igazolja, akkor mulasztása igazolatlannak minősül. Az iskola köteles a szülőt értesíteni a tanköteles korú tanuló első igazolatlan mulasztásakor, illetve ha nem tanköteles kiskorú tanuló igazolatlan mulasztása a 10 órát eléri. Az értesítésben fel kell hívni a szülő figyelmét az igazolatlan mulasztás következményeire. Ha az iskola értesítése eredménytelen maradt, és a tanuló ismételten igazolatlanul mulaszt, az iskola a gyermekjóléti szolgálat közreműködését igénybe véve megkeresi a tanuló szülőjét (gondviselőjét).
Ettől eltérő esetben egy tanítási évben az iskola legalább kétszer tájékoztatja a szülőt, illetve nagykorú tanulót az igazolt és az igazolatlan órák számáról, legalább a félévi értesítőben és a bizonyítványban.
A hiányzások következményei az szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszban:
2. számú melléklet
A Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola „Diákszociális Alapjának” felhasználási szabályzata
I. A kérelmezés módja:
Egy tanévben két alkalommal – szeptember és május hónapban – lehet a Diákszociális Alapból segélyt kérni.
- Ideje:
- szeptember 1-től 10-ig,
május 1-től 10-ig.
- Módja:
Az osztályfőnöktől kell kérni adatlapot, melyet kitöltve s egy kérelemmel kiegészítve kell az osztályfőnöknek visszahozni.
Az osztályfőnök a Döntőbizottsághoz eljuttatja a kérvényt és az adatlapot véleményezéssel együtt (szeptember 10-ig illetve május 10-ig).
II. A döntőbizottság összetétele
A tantestület részéről:
- az ifjúságvédelmi felelősök;
- a diákmozgalmat támogató tanár (DMSP);
- az osztályfőnöki munkaközösség vezetője;
- az általános igazgatóhelyettes.
A diákönkormányzat részéről:
A 9-10-11-12-13-14. évfolyam felelősei.
Amennyiben az évfolyamfelelős érdekelt lenne a szociális elosztásában, akkor helyette a párhuzamos osztály diákképviselője helyettesíti a döntőbizottságban.
A döntőbizottság a kérelmeket elbírálja, s szavazattöbbség alapján dönt a kifizetésről szeptember 15-ig, illetve május 15-ig.
Kifizetése szeptember 16. és május 16. után kerül sor.
Az elbíráláskor egyéni sajátosságok figyelembe vétele mellett a kifizethető összeg:
Minimum: 2.000,- Ft
Maximum: 5.000,- FtRendkívüli esetben a két időponton kívül is lehet segélyt kérni illetve adni.
Az összeghatár rendkívüli esetben nagyobb is lehet.
III. Korlátozó tényezők:
Egy évben ugyan két alkalommal lesz segélyosztás, de egy tanuló csak egyszer részesülhet segélyben. Ettől a szabálytól rendkívüli esetben el lehet térni.
Segélyben nem részesülhet az a tanuló, aki:
- komolyabb fegyelmi vétséget követett el,
- igazolatlan órái miatt osztályozó vizsgát köteles tenni.
3. számú melléklet
A Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola Tandíjfizetési Szabályzata
Az iskolával tanulói jogviszonyban álló, iskolarendszerű képzésben résztvevő tanulók közül egyeseknek a mindenkori törvényi előírásban foglaltaknak megfelelően tandíjat kell fizetniük.
A tandíjfizetési kötelezettségről a felvételkor, illetve a beiratkozáskor vagy az azokról szóló értesítés keretében az iskola a tanulót értesíti, feltüntetve a tandíj mértékét, a fizetés módját, illetve az azzal kapcsolatos egyéb tudnivalókat.
A tandíj összegét az igazgató állapítja meg a gazdasági vezető előterjesztése alapján, legkésőbb a tanév kezdete előtt 30 nappal.
A tandíj mértékének egyedi és egyszeri méltányossági alapon való mérséklése iránt az igazgatóhoz kellő indoklással ellátott kérvény nyújtható be augusztus 15-éig, amiről az igazgató szeptember 1-jéig döntést hoz. A döntés előkészítésében részt vesz: az illetékes igazgatóhelyettes, az ifjúságvédelmi felelős, a diákönkormányzat vezetője, a gazdasági vezető. A döntés ellen a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül az iskolaszékhez lehet fellebbezni.
A 4. pontban foglaltaknak megfelelően fizetési haladék is kérvényezhető, de csak a teljes tandíját kifizetett tanuló osztályozható, illetve vizsgáztatható.
A tandíj befizetését a gazdasági iroda igazolja a tandíjköteles tanulók listája alapján. Az ebből vagy ennek hiányából adódó feladatokat az osztályfőnök végzi, a tanügyigazgatási előadó koordinálása alapján, illetve készíti elő és terjeszti fel aláírásra az arra illetékesnek.
Azt a tandíjköteles tanulót, aki éves tandíjának legalább 50%-át a tanév 30. napjáig nem fizeti be, illetve aki éves tandíjának teljes összegét március 1-jéig nem fizeti be, a tanulók sorából 15 napon belül törölni kell (erre az igazgató jogosult, az illetékes iskolatitkár 2. és az osztályfőnök előterjesztése alapján).
4. számú melléklet
A tankönyvtámogatás elosztásának rendje
A tankönyvtámogatás aktuálisan rendelkezésre bocsátott összegének tanulók közötti elosztását, a hatályos jogi előírások betartásával kell megvalósítani.
A tankönyvtámogatás szétosztásánál az alábbi kategóriák különülnek el:
- ingyenes tankönyvellátás;
- emelt összegű tankönyvtámogatás;
- tankönyvtámogatás.
Ingyenes tankönyvellátás illeti meg azokat:
- akik számára ezt jogszabály írja elő.
Ingyenes tankönyvellátás adható azoknak:
akik számára ezt az erre irányuló kérelem illetve igazolások és osztályfőnöki javaslat alapján az aktuálisan rendelkezésre álló összeg figyelembevételével a területért felelős igazgatóhelyettesből és az ifjúságvédelmi felelősökből álló bizottság szótöbbséggel megállapítja.
Az emelt összegű tankönyvtámogatás összege lehetőség szerint a tanulócsoportonként megállapított tankönyvtámogatás összegének kétszerese, de minimum a tankönyvek árának fele, és azokat illeti meg:
akik számára ezt, az erre irányuló kérelem illetve igazolások és osztályfőnöki javaslat alapján az aktuálisan rendelkezésre álló összeg figyelembevételével a területért felelős igazgatóhelyettesből és az ifjúságvédelmi felelősökből álló bizottság szótöbbséggel megállapítja.
Az aktuálisan rendelkezésre álló összeg függvényében tankönyvtámogatás illet meg minden tankönyvet vásárló nappali tagozatos, tandíjmentes diákot az általa vásárolt tankönyvek árának arányában, amennyiben az ingyenes tankönyvellátás és az emelt összegű tankönyvtámogatás kiosztása után erre még fedezet van.
A szociális kérelem alapján megítélhető ingyenes tankönyvellátásra, az emelt összegű tankönyvtámogatásra, valamint a tankönyvtámogatásra fordítható összegek arányáról, az igények és a rendelkezésre álló keretek függvényében a területért felelős igazgatóhelyettesből és az ifjúságvédelmi felelősökből álló bizottság javaslata alapján a nevelőtestület dönt.
5. számú melléklet
Kiegészítő rendelkezések az érettségizettek számára szervezett, nappali tagozatú, iskolarendszerű képzésben résztvevő tanulókra vonatkozóan
Az érettségivel rendelkező tanulókat terhelik mindazok a kötelezettségek, és garantáltak mindazon jogok, amelyeket az 1996. évi LXII. törvénnyel módosított 1993. évi LXXIX. törvény tartalmaz.
Az érettségivel rendelkező tanulókra vonatkozó előírások a 3. pontban taglalt egyedi előírások kivételével megegyeznek a Házirendben, és más egyéb szabályzatban foglalt, a tanulókra vonatkozó előírásokkal.
Egyedi előírások az érettségizett tanulók számára:
Az e célra kijelölt helyen, tanítási órán vagy más hivatalos elfoglaltságon kívüli időben dohányozhatnak;
Csak a számukra külön előírt ünnepélyeken és iskolai rendezvényeken kötelesek részt venni;
Egy tanítási évben 3 alkalommal, összesen 3 nap hiányzást, előzetes bejelentés, illetve rendkívüli esetben, telefonon történő haladéktalan tájékoztatás alapján a tanulók igazolhatnak. Az ily módon történő előzetes bejelentést, illetve mulasztást előidéző rendkívüli eseményt a tanulónak az ellenőrző könyvébe be kell jegyeznie, és osztályfőnökével le kell szignáltatnia, ellenkező esetben az igazolás nem fogadható el.
Az érettségi utáni képzésben résztvevő tanulók fegyelemsértése esetén, (kétszeri figyelmeztetést követően) az osztályfőnök kérheti a fegyelmi eljárás kezdeményezését.