Iskolánk egyik régi hagyománya az április végén megrendezésre kerülő diáknap, a Kozma Nap.

Ezen a napon rendszerint öregdiákok szakmai előadásai, sportversenyek döntői, tanár-diák rangadók, kreatív versenyek, hagyományőrzők bemutatója, közös tánc és más népszerű programok várják a diákokat.

A nap fénypontját évről évre az udvaron, nyílt tűzön zajló főzőverseny jelenti, melynek kedvéért a Kozma Napon mindig süt a nap, a rossz időt a szervezők eleve kizárják a programból.

Hiába sikerül azonban évek óta elűzni a felhőket, a koronavírussal már nem volt ilyen szerencsénk.

A Kozma Nap a megszokott formájában idén nem valósulhatott meg, de a Diák Önkormányzat nem mondott le arról, hogy diáknapot szervezzen. Így jött létre a Kozma történetének első online diáknapja a

„Kozma Nap Online”.

A programot a „Régi Kozmások Új Kozmásoknak” előadásai nyitották – természetesen online, Zoom-on keresztül. Az informatikai nehézségek leküzdése után a bejelentkező diákok érdekes előadásokat hallgathattak, faipari vállalkozásról, szakmai versenyekről, lakberendezésről vagy a dekoratőr munkáról. Köszönet az előadóknak: Erszinger Eriknek, Katona Kristófnak, Oláh Péternek, Papp Dávidnak, Pesti Gabónak és Porkoláb Viviennek.

Ezt követően az osztályok az osztályfőnökök vezetésével virtuális csoportokat hoztak létre és nekiláttak a teszteknek. A „Találd ki a tanárt” feladatsor kérdései inkább a szórakozást, a szakmai feladatok a szaktudás felmérését célozták.

Egész héten vártuk a pályaműveket heti feladatunkra, mely a Kozma logó vagy a Kozma felirat megjelenítése volt tetszőleges módszerrel. A pályázatra 30 alkotás érkezett, melyek között az aszfaltrajztól a borsóból kirakott vagy éppen csokiból öntött képen át a Photoshop munkáig számos érdekes és izgalmas fotó és videó található.

 

A munkákat megtekintheti galériánkban.

A pályaművek a Kozma Nap Online Facebook esemény felületén szavazáson vesznek részt. Szavazataikat április 28-ig adhatják le.

A szakmai vetélkedők, a „találd ki a tanárt” feladat és a Kozma felirat pályázat eredményhirdetése április 29-én várható.