A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Bútorszövetség második alkalommal rendezte meg faipart népszerűsítő rendezvényét a BKSZC Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolájában.

Szakmai-napok 2015

2015. november 18-19-én közel 170 hetedikes és nyolcadikos vett részt a 70 „kozmás” (diák és tanár) által szervezett rendezvényen.
Az érdeklődők 12 helyszínen ismerkedhettek meg az iskolánkban oktatott két szakma – faipari technikus, dekoratőr-lakberendező – szépségeivel, érdekességeivel.

Az iskola aulájában először a szakmák Európa-és világbajnokságát népszerűsítő kisfilmet láthattak az érdeklődők.

Szakmai-napok 2015

Majd az aula több pontján elhelyezett standokon a faipari alapanyagokkal és kéziszerszámokkal találkozhattak. Kipróbálhatták a diákjaink által tervezett logikai fajátékokat és készíthettek faékszereket is. Az ebédlőben megnézhették a dekoratőrök által berendezett kirakatokat és élő „próbabábukon” maguk is kísérletet tehettek egy-egy beállítás megtervezésére.

Szakmai-napok 2015

A tanműhelyben találkozhattak intarzia-készítéssel, fafaragással, megismerkedhettek a kéziszerszámokkal használat közben és láthattak működő a CNC gépet.

Az esemény teljes lebonyolítását „kozmás” diákok végezték, az előkészítéstől a kreatív foglalkozásokig, a bemutatóktól a dekorációig.

A program résztvevői ajándék fatolltartót kaptak, a totó helyes megoldói a BKIK és a Bútorszövetség ajándékait, a legtöbb diákkal érkező tanárok a tanműhelyben készült hokedlit kapták.