A Rákóczi Szövetség idén szeptemberben is szervezett egy 3 napos felvidéki tanulmányi kirándulást, amelyre néhányan iskolánkból is elmehettünk, Czene Gábor tanár úr kíséretével. Ezernyi programon vehettünk részt, sok-sok élménnyel lehettünk gazdagabbak, és új barátokat is szerezhettünk.

   Budapestről vonattal utaztunk Miskolcra, ahonnan már a Rákóczi Szövetség kényelmes autóbuszával mentünk tovább.

   Az egész kirándulás II. Rákóczi Ferenc fejedelem életútjára épült, aki az 1703-1711 közötti szabadságharcunkat vezette a Habsburgok ellen. Rengeteg új érdekességet ismerhettünk meg.

   Ellátogattunk Sárospatakra, a borsi Rákóczi-kastélyba, Késmárkra, Lőcsére, a szepesi várba és Kassára is, ahol leróttuk tiszteletünket a dicső fejedelem sírja előtt.

   Először a híres sárospataki Rákóczi-várat néztük meg, amely hazánk legnagyszerűbb reneszánsz műemlékei közé tartozik, egyben az ország legjelentősebb Rákóczi kultuszhelye. Bejártuk a Vörös-toronynak nevezett ötszintes lakótornyot, majd megtekintettük a Rákócziak koráról rendezett látványos kiállítást, ahol a XVI-XIX. századi bútorművesség legszebb darabjait is láthattuk.

   Sárospatakról a borsi Rákóczi-kastélyba látogattunk el, II. Rákóczi Ferenc fejedelem szülőházába, ahol egy érdekes kiállítást és egy körpanorámás animációs kisfilmet nézhettünk meg a fejedelem életútjáról. 

   Ezután Sátoraljaújhelyre utaztunk, ahol a Rákóczi Tábor vendégházaiban volt a szállásunk. A vacsorát követően még egy táncházban is részt vehettünk, ahol jó hangulatban megtanulhattunk néhány néptáncot és ismerkedhettünk is.       

   Másnap, reggeli után máris indultunk a Szepességbe. Először a festői fekvésű Késmárkra utaztunk, és megnéztük a reneszánsz stílusú Thököly-várat, ahol a bujdosó kurucok legendás vezére, Thököly Imre (II. Rákóczi Ferenc fejedelem mostoha apja) született.                 

   Ezután Lőcse óvárosába utaztunk tovább, amelyet még napjainkban is a középkori városfal ölel körbe. Körbe jártuk a város gyönyörű főterét, és megnéztük a tér közepén álló régi gótikus városházát, ahol Mikszáth Kálmán „Fekete város” című regénye is játszódik. Bemenni azonban sajnos nem tudtunk sem ide, sem a mellette álló gótikus templomba, mert éppen esküvőket tartottak. Így viszont még látványos esküvői felvonulásokat is láthattunk. Érdekes látnivaló volt a városháza épülete mögötti vasból kovácsolt egykori szégyenketrec is, amelyben az elítélt bűnözőket és léha erkölcsű asszonyokat tették közszemlére.

    Lőcse után felkerestük a szepesi várat is, amely 4 hektáros kiterjedésével Közép-Európa egyik legnagyobb vára, a világörökség része. Látványos történelmi filmeket is forgattak itt (Sárkányszív, Az utolsó légió).  Gazdag történelmét ostromok, ármány és összeesküvés terheli. 1780-ban sajnos, az itt állomásozó katonák pálinkafőzés közben lerészegedve véletlenül az egész várat felgyújtották, ezután az enyészet áldozata lett, de romjaiban is emlékezetes élmény volt bejárnunk.

 

A várlátogatást követően Kassára utaztunk, a Felvidék magyar történelmi műemlékekben rendkívül gazdag nagyvárosába, ahol egy kollégiumban kaptunk szállást. A reggelre megérkező felhőszakadás és erős szél ugyan a városnézéstől elvette a kedvünket, de teljesen nem hátráltunk meg, és a szakadó eső ellenére megnéztük a Rodostói-házat, Rákóczi fejedelem egykori törökországi házának a másolatát, ahol betekintést nyerhettünk a fejedelem törökországi életébe is. Mire a nézelődés végére értünk, az idő is kitisztult, így már annak sem volt akadálya, hogy tegyünk egy hangulatos sétát Kassa történelmi belvárosában. Megtekintettük a főtér közepén álló Szent Erzsébet székesegyházat, a Felvidék legnagyobb templomát, a magyar gótikus művészet legkiemelkedőbb alkotását. Itt, a templom kriptájában nyugszik II. Rákóczi Ferenc fejedelem, akinek a sírjánál koszorút is elhelyeztünk. A templom körül számos látnivaló várt még minket: pl. a bájos Szent Mihály-kápolna, az árkádokkal díszített Orbán-torony, vagy az eklektikus stílusú Állami Színház. Ez utóbbinak a helyén állt egykor az az épület, amelyben 1833-ban először mutatták be Katona József Bánk bán című drámáját.

   Miután kigyönyörködtük magunkat ebben a szép városban, buszra szálltunk, hogy visszautazzunk a miskolci vasútállomáshoz, majd onnan vonattal Budapestre.

   Nagyon jól éreztük magunkat mindannyian, akik a Kozmából mentünk.  Sok élménnyel gazdagodtunk, és sok új barátot is szerezhettünk. Köszönjük a lehetőséget! 

Farkas Zoltán és Papp Alexander tanulók