Hagyományos gólyatáborunkat a tanári csapat munkája mellett a diáksegítők lelkes és hasznos közreműködése teszi lehetővé.

A gólyatábori beszámolót Skultéti Jázmin, frissen végzett diákunk, DÖK segítőnk vetette papírra.

Mi segítők/dökösök és a tanárok vasárnap utaztunk le Balatonakalira. Mivel volt olyan, aki nem ismert mindenkit, aznap csapatépítést tartottunk: lementünk a strandra, játszottunk, este pedig táncoltunk. Hétfőn előkészültünk a programokkal, mindenki feladatát átbeszéltük és bevásároltunk hozzá.

Kedden összetakarítottunk, előkészítettük a szobákat, majd tárt karokkal fogadtuk a gólyákat. Eligazítottuk őket, elmondtuk, hogyan fog zajlani a hét, majd beosztottuk őket a szobákba.

Az első program az ismerkedésről szólt, csapatokban leültettük őket, és neves feladatokat játszottunk, hogy megtanulják egymás nevét. Az elején nagyon nehezen oldódtak fel, nem nagyon mertek beszélni, de nap végére ez javult. Este csapatjátékok voltak, amiket éneklés és tánc követett, nagyon bulis társaság jött össze.

Szerdán sorversenyen vettek részt a csapatok, nagyon szoros volt az állás, mindenki élvezte és az eső sem riasztotta meg a gólyákat. A kötélhúzást vér komolyan vették, mindenki szurkolt a csapatának. Ebéd után lementünk a strandra, ahol a gólyák rendkívül jól viselkedtek és fegyelmezettek voltak. Amikor besötétedett, elindítottuk az éjszakai túrát, ahol különféle feladatok várták őket, egy-egy állomás között csendben, és rendezetten sétáltak.

Csütörtökön túrázni mentünk, a fiúk ezt a programot élvezték a legjobban. A meleg kicsit megnehezítette, nagyobb kihívás volt, de egész jó tempóban tudtunk sétálni. Ahogy visszaértünk a táborba, tanár-diák kosár és foci volt; vacsora után pedig belevágtunk a záróestbe, ahol többek között feladat volt az is, hogy táncoljanak és énekeljenek, itt már sokkal felszabadultabbak voltak, jól érezték magukat. A feladatok után rendeztünk egy diszkót, ahol tánc és éneklés volt.

Péntek délelőtt volt az eredményhirdetés, ahol mindenki kapott egy oklevelet, illetve minden csapat kapott egy csomag meglepetést. Rendbe rakták a szobákat, összepakoltak, majd délben búcsút vettünk tőlük és elindultak a vonathoz.

 

Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek egyik legjobb gólyatábora volt. Mindenki szuperül érezte magát, betartották a szabályokat és tisztelettudóan viselkedtek. Kívánom, hogy az elkövetkezendő táborok is ilyen jól sikerüljenek, mint ez.