Idén 70 éve hunyt el Kozma Lajos, a XX. század kiemelkedő alkotója, építész, belsőépítész, iparművész, grafikus. Az évforduló egybe esik iskolánk, és a magyar faipari szakképzés fennállásának 135 éves jubileumával.

A két jeles évforduló előtt tisztelegve vágott bele a Kozma-emlékév szervezésébe iskolánk két tanára Dr. Kulányi Erika a történettudomány doktora, faipari technikus valamint Kovács Szabolcs Gergő képzőművész, művésztanár.

Az eredeti elképzelés a „Kozma Konferencia” megszervezése volt, mely Kozma Lajos munkásságát hivatott a szélesebb közönség elé tárni. A szervezés során, az érdeklődő és támogató szervezetek szerepvállalásának köszönhetően a program is egyre bővült, és messze túlnőtt az iskola keretein, a szervezők legnagyobb örömére.

A Műcsarnok kiállításának installációit „Kozmás” önkéntesek készítették el, lelkes Kozma-rajongók társaságában. A diákok és tanáraik nem kevesebb, mint 22 kilométernyi lenzsinór felvágásával és felcsomózásával készítették el a térelválasztó szerkezetet, mely a Kozma munkásságát bemutató enteriőrök hátteréül szolgál, és különleges hangulatával kiemeli a műalkotásokat.

A Kozma Emlékév teljes programja és helyszínei:

Kozma Klasszik Kiállítás Műcsarnok szept. 5. – dec. 2.
Kozma Családi Napok Műcsarnok szept. 29 – 30.
Kozma Konferencia Műcsarnok okt. 8 – 9.
Kozma Nyitott Műhely

(DIY kreatív workshop)

BKSzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma okt. 10 és 12.
Kozma Nyitott Műhely

(DIY kreatív workshop)

Műcsarnok okt. 11.

 

Támogatók:

Magyar Művészeti Akadémia

Műcsarnok

Iparművészeti Múzeum

Magyar Építészeti Múzeum és Dokumentációs Központ

Budapesti Komplex SzC

BKIK Kézműipari Tagozata

Magyar Formatervezési Tanács

Design Hét Budapest

Trilak

Arden Design és Mérnöki Kft

Nedra Design Kft

Lakáskultúra.