2021. június 24-én, ünnepélyes keretek között került sor a végzős tanulók bizonyítványosztására.

Borbola Erika igazgatói üdvözlő beszéde után Juhász András költő, iskolánk nyugalmazott tanára mondta el egyik versét. A műsort és a bizonyítványosztást követően Huszár Márton szakmai igazgatóhelyettes átadta a kiemelkedő eredményekért járó okleveleket, dicséreteket.

A legrangosabb elismerést a Szalay Lajos díjat, idén Izsák Márton 13.A osztályos tanuló érdemelte ki.

Gratulálunk Mártonnak!

Szalay Lajos (1942-1993)

Szalay Lajos a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Faipari Mérnöki karán 1966-ban szerzett diplomát.

Az első munkahelye a Faipari Technikum volt, ahol mérnök-tanárként dolgozott, majd 1970-től a Faipari Kutató Intézet munkatársa volt.

 

Az intézeti tevékenysége bútoripari és épületasztalosipari témakörű kutatásokra és fejlesztésekre, valamint kevésbé hasznosított fafajaink felhasználási lehetőségeinek vizsgálatára terjedt ki kezdetben, majd nyelvismereteit is hasznosítva műszaki dokumentációs munkát is végzett.

Tevékenységi köre sok területre kiterjedt, a Faipari Tudományos Egyesület Oktatási Bizottságában, a Faipar című folyóirat szerkesztő bizottságában dolgozott. Oktatott a Faipari Technikumban (ma Budapesti Komplex SzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziumában) és meghívott előadó volt a Magyar Iparművészeti Főiskolán (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem).

Rengeteg szakkönyv és kiadvány szerzője, illetve társszerzője. Sok önálló publikációja mellett jelentős szakfordítói tevékenysége is volt. Több, a mai napig használt középiskolai tankönyv fordítását köszönhetjük neki.

Munkája színvonalát minisztériumi, egyesületi és munkahelyi kitüntetésekkel ismerték el. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem 1994-ben a ”Lugosi Armand díj”-at adományozta számára. (Ezt a díjat a szakma legtermékenyebb szakkönyvírója, dr. Lugosi Armand emlékére 1992 óta évente rendszerint egy főnek adja ki a Faipari Tudományos Egyesület, kiemelkedő szakmai publikációs tevékenységért.)

  1. július 3-án, tragikus balesetben hunyt el.

Emlékére a családja díjat alapított, melyet minden évben egy diák kaphatja meg, akit kiemelkedő elméleti és szakmai eredményei alapján az iskola pedagógusai javasolnak.

Szalay Lajos díjban részesült tanulóink:

2010     Tóth Tamás

2011     Dániel Balázs

2012      Gyurina Péter

2013     Simon Mihály

2014      Rábai László

2015      Takács Dávid

2016     Hodgyai Zsolt

2017      Kiss Gyula Richárd

2018      Bihari Benjámin

2019      Görcz Dániel István

2020      Zalányi Bence

2021      Izsák Márton