A szakmai programokat követően, délután fél hattól az elmúlt évtizedekben a Kozmában végzett diákok találkozójára került sor. A jubiláló (az 5, 10, 15, 20, 25, 30 éve érettségizett) osztályok közül nagyon sokan elfogadták a meghívást:

végzés éve   osztályfőnök
2018. 12.C Mátyás Erika, Bordács Zsuzsanna
2013. 13.B Tóth András
12.A Simonfi Márta
2008. 12.A Bogár Péter
12.B Karig Zsuzsanna
1998. 4.A Dr. Csörnyei Erzsébet
4.B Szígyártó László
4.C Brandenburg Sándor
1993. 4.B Bordács Zsuzsanna
4.C Dr Kulányi Erika

Az aulai köszöntő után a volt diákok a 2. emeleti termekben megnézhették a ballagásukról készült felvételeket is. A jubiláló osztályokon kívül jelen voltak az első lakberendező osztály tanulói, akik nyelvi előkészítősként  2009-ben érettségiztek.Több olyan volt kozmás is érdeklődött a rendezvény iránt, aki egymaga képviselte az osztályát, köztük egy 1971-ben érettségizett úr is. Az osztályfőnökökön kívül sok nyugdíjas kolléga, Pauló Tamás, Gönczi Károly, Róka Gergely, Ráczné Tóth Katalin is jelen volt.  „A tanárnő nem öregszik” ill. „a tanár úr semmit nem változott” hangzott el több olyan diák szájából, akit a valamikori ofője, tanára már csak némi segítséggel ismert fel.

Az emeleti folyosón kávé, tea és sütemény várta a volt diákokat, akik tombolavásárlással járultak hozzá az alapítványi nap bevételeihez.  A rendezvény nagy öregjei Dóri Sándor tanár úr 1974-ben, tehát 49 éve végzett osztályának tanulói voltak, akik jelezték, hogy szívesen eljönnek jövőre az 50. érettségi évfordulójukra is! A rendezvény létszámát és hangulatát tekintve is az eddigi legsikeresebb öregdiák találkozó volt.