A milánói és berlini szakmai utak után, idén ősszel ismét Erasmus mobilitást szervezett a Kozma. Iskolánk – szakmai szempontok alapján kiválasztott – 9 faipari és 9 dekoratőr tanulójának nyílt lehetősége november végén Ciprusra utazni és ott szakmai gyakorlatot szerezni.

A kiválasztási folyamatot, felkészülési időszak követte, melynek során a lelkes fiatalok igazi csapattá kovácsolódtak.

A mobilitás helyszínén, Páfosz városában, tanulóink megismerkedtek a helyi szokásokkal, helyi kultúrával, közlekedéssel, és kulináris élményekkel is gazdagodtak. Technikusainknak lehetőségük nyílt, megmutatni a kreativitásukat, hogyan tudnak akár raklapokból több funkciós használati bútort varázsolni,  míg dekoratőreink sikeresen készítették fel a rendelkezésre álló alapanyagok felhasználásával a kijelölt helyszínt egy rendezvényre.

A csodás ciprusi napsütésben a szabadidős programok is nagyon jól sikerültek, legyen az múzeumlátogatás, történelmi ásatás bejárása, Afrodité szikla vagy kirándulás a sziget belsejébe. Az esti naplementét mindig valamely közeli strandon élte át a csapat.

A kéthetes program alatt tanulóink a szakmai ismeretek mellett helyismerettel, a görög-ciprusi kultúrába való betekintéssel is gazdagodtak és gyakorolhatták az idegen nyelv használatát.

További képek elérhetőek galériánkban.

galéria