Március 21-22-23-án került megrendezésre az első „Weiss Skills Show” a Budapesti Komplex SzC Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának dísztermében.

A bemutatón a bútor-és épületasztalos, dekoratőr, festő, grafikus, villanyszerelő és kőfaragó versenyzők és felkészítő tanáraik vettek részt.

A festő-díszítőfestő bemutatót iskolánk két diákja tartotta, akik maguk is versenyeztek a kategória válogatóján. Ladányi Dóra és Porkoláb Vivien idén még az érettségit tekinti elsődleges céljának, de jövőre újra ott szerepelhetnek a versenyzők között.

Grafikus szakmában a válogató versenyek legjobbja, a 13. osztályos Rádi Alexandra, jelenleg egy milánói grafikai tervező cégnél, tölti szakmai gyakorlatát az Erasmus+ program keretében. A bemutatót így egy másik tehetséges diákunk Schüller Dániel 11. osztályos tanuló tartotta, akiről – reményeink szerint – szintén hallunk még a későbbi Skills versenyeken.

 

A programot az átadó ünnepség zárta.