Iskolánkban lassan évtizedes hagyomány, hogy a szakmai bizonyítványokat nem a vizsga napján, szűk körben, hanem közös ünnepség keretén belül adjuk át végzős diákjainknak. Idén erre az ünnepi alkalomra június 27-én került sor.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a rendezvényen jelen lehetett – sőt saját versét szavalta – Juhász András nyugdíjas kollégánk, aki a rendezvény megálmodója volt közel tíz évvel ezelőtt. Tovább emelte az esemény fényét, hogy két díjalapítónk is megtisztelt bennünket a rendezvényen:

  • Szalai Tamás Lajos, aki édesapja, Szalay Lajos tiszteletére alapított díjat és húsz éve kitart mellettünk, valamint
  • Detre László műbútor asztalos mester, aki az általa alapított díjat idén először adhatta át a kiválasztott tanulónak.

Idei díjazottjaink:

  • Mogyorósi Zsuzsanna Vivien (2/14.DG-D) részére kiemelkedő szakmai teljesítményéért, valamint
  • Gresku Magdolna (2/14.DG-G) részére kiváló tanulmányi eredményéért oklevelet kapott.

Vizsgaremek közönség díjazott tanulóink:

  • 1. helyezett: Licsik Réka (2/14.a), szakoktató Anda Csaba Gyula
  • 2. helyezett: Szabó Krisztián József (5/13.b), szakoktató Parizán Tamás
  • 3. helyezett: Tóth Levente (2/14.a), szakoktató Anda Csaba Gyula

Vizsgaremek szakmai díjazott tanulóink:

  • 1. helyezett: Liptai János (2/14.a), szakoktató Anda Csaba Gyula
  • 2. helyezett: Juhász Tamás (KSZ.12.a), szakoktató Kakucs Miklós
  • 3. helyezett: Flórián Attila (5/13.b), szakoktató Parizán Tamás
  • 3. helyezett: Sterit Miklós Olivér (KSZ.12.a), szakoktató Zalányi Bence

BKSZC tanulója díjat nyerte:

  • Licsik Réka (2/14.a)

Fabunió ösztöndíjasok voltak:

  • Hrapan Júlia (2/14.c)
  • Hikkel Dávid Gábor (5/13.b)
  • Liptai János (2/14.a),

Szalay Lajos díjat kapott:

  • Dósa Levente László (2/14.a)

(A Szalay Lajos díj történetéről korábbi cikkünkben részletesen is olvashat. A cikk elérhető itt:  Szalay Lajos díj története

Detre László díjat kapott:

  • Licsik Réka (2/14.a)

Gratulálunk a díjazottaknak! Minden végzett diákunknak sok sikert kívánunk!